Eltemették Koós Jánost
A búcsúztatási beszédet Verebes István írta.
A tervek szerint borlovagok állnak majd díszőrséget Koós János koporsója mellett.
A művészt a Farkasréti temetőben helyezik végső nyughelyére.
Az álhírgyárosok gyakran használják ki ismert személyek halálhírét, hogy ezzel is saját oldalukra tereljék a forgalmat. Ezúttal a pár napja elhunyt Koós Jánosról kezdett terjedni egy írás, a felhasználók pedig sorra osztják meg azt. Pedig nagyon nem kellene.
Egy legendás Frank Sinatra-dal Koós János-féle feldolgozását osztotta meg.
Utolsó koncertjén a halálról beszélt, miközben nőnapi fellépésére is készült a most elhunyt táncdalénekes.
Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész - tudatta a család vasárnap az MTI-vel.
A jegyüzérek szerint az igazi rajongók több tízezer forintot is kifizetnek Koós Jánosért.
Koós Mátrai Zsuzsa énekesnő kijelentésére reagált.
A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége próbál valamilyen nyugdíjkiegészítést kiharcolni az érintett művészeknek.